Cégünk

A Bioxol Kutató Fejlesztő Gyártó és Kereskedelmi Korlátolt Felelőségű Társaság. 2012-ben alakult.

Cégjegyzék számunk: 01-09-192708
Székhelyünk: 1155 Budapest Wysocki utca 1.

Az alapítók valamennyien az orvosdiagnosztika különböző ágaiban tevékenykedtek korábbi munkahelyeiken is. Elmondhatjuk, hogy a cég bár fiatal, mégis több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakembergárda segíti működését. A csapat fiatal és ambiciózus, ennek megfelelően gyorsan reagál az új és újabb kihívásokra. Nagyszerű hangulatban, egyre többfelé ágazó munkákat tudunk elvállalni és megvalósítani. Lehetőségeinkhez mérten igyekszünk a jövő mérnökeit is segíteni, ezért minden évben fogadunk végzős hallgatókat a szakmában hozzánk illeszkedő felsőoktatási intézményekből. Munkánk során lehetőséget adunk diákmunkásoknak is, hogy tanulmányaik mellett egy kis jövedelemre is szert tehessenek.

A céget alakításakor az hívta életre, hogy a gyorsan változó orvosdiagnosztikai fejlesztések miatt a generikus reagensekre nagyobb igény keletkezett a kivezetésre kerülő termékcsoportoknál. Közben újabb cégek alakultak, ahol pedig a reagensgyártásban szerzett tapasztalatokra volt szükség. A kezdetben 2-3 fővel működő vállalkozásban ma 12 fő dolgozik. Az üzleti számok is imponáló emelkedést mutatnak. A következő években a molekuláris biológiai fejlesztések lesznek a meghatározóak cégünk életében.

munkatars

Giessler Éva Zsuzsanna

cégvezető

munkatars

Mester Alexandra

logisztikai vezető

munkatars

Ladányi-Balog Nikolett

minőségbiztosítás